1989-ben nyitottunk

családi vállalkozásként 3 fős „csapattal” és 20 négyzetméteres vendégtérrel kezdtük

Akkori vendégbefogadó képesség 16fő + 16fős nyári terasz volt. Kezdetben az árbevétel zömét az átutazó munkások, valamint a menetrend szerinti buszok italforgalmai tették ki.
Ebben az időben még nem rendelkeztünk étlappal, egy falitáblán volt látható az éppen aznapi ajánlat. A konyha nagysága az igényeknek megfelelően szerény 12 négyzetméter nagyságú volt.

Hónapról hónapra nőtt az igény az ételfogyasztás irányába és ezzel arányosan az ülőhelyek iránt is.
A nagyobb hely igény miatt 1992-ben mind a konyha, mind pedig az étterem bővítésen esett át, mellyel már 40 fő + 20 fős terasz befogadására volt lehetőség.
A minőség magas fokú emelése valamint az étterem korszerűsítése hatására a vendégkör szépen lassan átalakult.
A személyzet bővítésével asztali felszolgálást alakítottunk ki és természetesen az üzlet színvonalához illő étlapot készítettünk az ételválaszték kibővítésével.
Ekkor már mint „Édenkert Csárda” üzemeltünk. .

1995-ben egy 60 fős különtermet építettünk, mely összenyitható az eddigi termekkel, a „régi” gerendás terem kivitelét megőriztük, az új részt pedig már akkor egy nem dohányzó, kicsit exkluzívabb helységként alakítottuk ki. A konyhánkat is kibővítettük mely 35 négyzetméteres lett.
A környékbeli cégek valamint a külföldi átutazó vendégek igényére kialakítottunk a termek felett egy 7 szobás motel részt is melyhez egy zárt, részben fedett parkoló is megépítésre került. Innentől a nevünk Édenkert Csárda és Fogadó.

2001 – teljes motelfelújítás

légkondicionáló, összkomfort

2004-ben vezettük be a HACCP élelmiszer-biztonsági rendszert — Az Uniós csatlakozás idején 2004-ben vezettük be a HACCP élelmiszer-biztonsági rendszert a főzőedények valamint a sütők illetve hűtők rozsdamentes acélra történő cseréjével együtt. 2005-ben vezeték nélküli internet kiépítésére került sor melyet mind az éttermi mind a szállóvendégek díjmentesen használhatnak. 2009. szeptember 1-jén voltunk 20 évesek melynek tiszteletére 20 évvel ezelőtti áron kapható ételeket is készítettünk. Éttermünk jelenleg 16 fős csapata törekszik nap, mint nap hogy vendégeink kívánságait maximálisan teljesítsük!

KAPCSOLAT

Amennyiben Önnek rendezvényszervezési információkra van szüksége, kérjük vegye fel a kapcsolatot a megadott telefonszámokon vagy üzenetben az oldalon keresztül. Édenkert Csárda és Fogadó

  • Cím: 3031 Zagyvaszántó, Jókai út 14/A (21-es főút, 11-es kilométer szelvény)
  • GPS koordináták: 47.767498 Észak, 19.663724 Kelet
  • Telefon, FAX: +36 37 386 238
  • Mobil: +36 20 962 4699
  • E-mail cím: info@edenkertcsarda.hu

Szobaárak:

  • Zuhanyzós szoba reggeli nélkül: 15000 – 25000 Ft / éj
  • Lakosztály 2db fürdőszobával reggeli nélkül: 15000 – 25000 Ft / éj
    A reggeli étlapról választható!

Az árak tájékoztató jellegűek és tartalmazzák az ÁFA-t,
de nem tartalmazzák a helyi adót (IFA: 120Ft/fő/éj)!